„KKV-fejlesztésünk térképe” műhelymunka

„KKV-fejlesztésünk térképe” műhelymunka

Szervezetfejlesztés
2019. november 9.
2019. november 6-án az INTERREG Európa Program társfinanszírozásával megvalósuló FFWD – Fast Forward Europe projekt keretén belül megrendezésre került a „Kkv-fejlesztésünk térképe” című műhelymunka, ahova a szervező IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztésével foglalkozó szervezeteket hívta meg. A rendezvény egy tematikus rendezvénysorozat harmadik állomása volt. A korábbi eredményekhez igazodva a vállalkozások támogatásának összehangolása volt a központi téma.

Ma a hazai vállalkozások jelentős részéhez túl kevés információ jut el azzal kapcsolatban, hogy fejlődésüket milyen szervezetek és milyen szolgáltatástartalommal tudják segíteni. Ezért a mostani műhelymunka apropóját adó fejlesztési elképzelés célja egy egységes forrás- és szolgáltatás térkép létrehozása és működtetése a jövőben, ahol a vállalkozásfejlesztési intézményrendszer szereplői, illetve az általuk nyújtott szolgáltatások egy platformon átláthatóan, rendszerezetten, interaktívan és lehetőség szerint teljes körűen fognak elérhetővé válni a vállalkozások számára.

A műhelymunka résztvevői számos javaslatot tettek, hogyan lehet a vállalkozások igényeit legjobban kiszolgálni, a szinergiákat jobban fejleszteni és milyen következő lépések hozhatnak gyors eredményeket. A visszajelzések alapján a meghívottak készek a a tervezési munka folytatására, a következő konkrét lépések megtételére, ezért 2020. évre vonatkozólag további munkacsoportülések kerültek kitűzésre.

A műhelymunka teljes leírását elérheti ide kattintva.
 

| 1 / 1 |
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.