Elkészült a Magyar Multi Program elmúlt egy évét bemutató kötet

Iparfejlesztés
2019. december 10.
Elkészült a Magyar Multi Programot (MMP) bemutató kötet, amely összefoglalja az egy évvel ezelőtt indult programban résztvevő 57 cég fejlődését számos elemzéssel, és a vállalati jó példák bemutatásával – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.


Dr. György László hangsúlyozta: a Magyar Multi Program az abban részt vevő vállalatok egyedi fejlődését jelentős pénzügyi erőforrásokkal segíti, illetve testre szabott szakmai támogatást nyújt további fejlődésükhöz, hogy regionális szereplőkké válhassanak.

A program kiemelt feladata a hazai vállalatok megerősítése, hogy nemzetközi színtéren is versenyképesek legyenek.

Az ITM gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára kifejtette: a programban résztvevő kis- és közepes cégek kiválasztásánál két fő szempontot vettek figyelembe. A vállalkozásoknak a program indulását megelőző 3 évben évi 20 százalékkal kellett növelniük nettó értékesítésüket, vagy évi 50 százalékkal exportjukat.

Forrás: MTI
Fotó: Szalai Ádám


Galéria:

Hírek

Iparfejlesztés
A kormány elfogadta a KKV Stratégiát, melyben kiemelt szerepet kap az IFKA
2024. január 25.
A kormány célja, hogy az évtized második felében ismét a folyamatos növekedésé legyen a főszerep, 2030-ra pedig a gazdasági fejlettség az uniós átlag 90 százalékát érje el. Ennek érdekében felülvizsgálta és elfogadta a „a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019–2030” c. stratégiai dokumentumot (a továbbiakban: KKV Stratégia), és meghatározta a vállalkozások érdekében a következő két évben elvégzendő kiemelt vállalkozásfejlesztési intézkedéseket.
Iparfejlesztés
Az IFKA az egyik nyertese az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti versenyének
2023. július 3.
2023. július 3-án az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében Szabados Richárd ügyvezető és Billo Kármen szakmai vezető vette át az üzleti környezet fejlesztése, és a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése elnevezésű kategória nyertesének járó díjat az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójának átadásán. A díjat a VALI.HU - The personalised business information website című projekttel nyerték el.
Iparfejlesztés
Modern Gyárak Éjszakája 2022. – A hazai élvonalbeli technológiák bemutatkozása
2022. november 14.
2022. november 11-én, immár hatodik alkalommal rendezték meg a Modern Gyárak Éjszakáját. A megnyitó a pécsi KONTAKT-Elektro Kft. telephelyén volt, ahol az országos programsorozat részeként tartott eseményt György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára nyitotta meg.
Iparfejlesztés
Hamarosan újra Modern Gyárak Éjszakája – ezúttal is hibrid formában nyitják meg kapuikat a hazai gyárak
2022. október 27.
2022. november 11-én immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Modern Gyárak Éjszakája programsorozat, az idei évben a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében. Ahogyan tavaly novemberben, úgy idén is hibrid formában: a személyes gyárlátogatások mellett virtuális túrák is színesítik a kínálatot.
Iparfejlesztés
Nemzetközi szintű magyar cégek kellenek az ország sikeréhez
2022. október 12.
Nemzetközi szinten, akár világviszonylatban is versenyképes magyar cégek kellenek az ország sikeréhez - mondta a Magyar Multi Program szerdai oklevélátadó ünnepségén Budapesten a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.
Iparfejlesztés
Magyar Multi Program - Oklevélátadó és szakmai nap
2022. október 12.
2022. október 12-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. és a Makronóm Intézet a Várkert Bazárban tartotta meg a Magyar Multi Program köré szerveződött, oklevélátadóval egybekötött szakmai napját. Oklevelet a program 2021. évi körében résztvevő és pályázati forrást elnyert 81 vállalkozás kapott.
szervezetfejlesztés
  • Képzés
  • Pályázati partnerség
  • Tanácsadás
  • Tudománykommunikáció
  • K+F tevékenység
 
Lépjen velünk kapcsolatba
 
 
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.