A bérnövekedés záloga a termelékenység növelése

Ipar 4.0 és digitalizáció
2020. november 16.
A bérnövekedés záloga a termelékenység növelése - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken, a Fejér megyei Kőszárhegyen működő Simon Kft.-nél, ahová a Modern gyárak éjszakája rendezvénysorozat keretében látogatott.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

György László rámutatott, hogy a termelékenységet úgy lehet növelni, ha a vállalkozások folyamatosan újragondolják folyamataikat, beruháznak eszközökbe és gépekbe, valamint az eszközök működtetéséhez szükséges szolgáltatásokba. Hozzátette: az Ipar 4.0 is ezen alapul.

Az államtitkár a Modern gyárak éjszakája programsorozatról elmondta, hogy ennek segítségével is szeretnék közelebb vinni mindenkihez a digitalizáción alapuló negyedik ipari forradalmat, az Ipar 4.0-át, illetve az idén a járványhelyzet miatt online térbe kényszerült programokkal ünnepelik Magyarország újraiparosítását.

György László kiemelte, a virtuális gyárlátogatások során közelebb kívánják vinni a modern technológiai eljárásokat a magyar szakképzésben és felsőoktatásban tanulókhoz, továbbá a vállalkozókhoz és a munkavállalókhoz. Mint mondta, bemutatják a mesterséges intelligenciát, az adatalapú gazdálkodást, a szuper számítógépekre épülő új eljárásokat is.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány elkötelezett a munkaalapú társadalom mellett, márpedig munkája úgy lesz tartósan mindenkinek, ha folyamatosan lépést tart a modern kor folyamatosan változó kompetenciaigényeivel. Tehát a technológiai fejlődés mellett folyamatos képzés és tanulás kell a munkahelyek megerősítéséhez, megtartásához - vonta le a következtetést.

György László jelezte, hogy a Modern gyárak éjszakája a programsorozat hivatalos weboldalán és közösségi oldalán kísérhető figyelemmel, ahol a vállalkozások bemutatkozó videói, virtuális gyárlátogatásai feltöltésre kerülnek.

A rendezvény honlapja szerint negyedik alkalommal rendezik meg a Modern gyárak éjszakája programot, idén országosan 76 cég nyitja meg online kapuit az érdeklődők előtt.

Fejér megyéből öt vállalkozás, a Simon Plastics Kft. mellett a székesfehérvári Adu Alba Kft. és a Macher Zrt., az iváncsai Masterprint Jelöléstechnika Kft., valamint a bicskei Magyarmet Finomöntöde Kft. csatlakozott a programhoz.

A Simon Plastics Kft. 1985-ben alakult egyszemélyes vállalkozásként, a folyamatos fejlődés és fejlesztések révén több száz embernek ad munkát. Fő tevékenységük az egyéb műanyag termékek gyártása, közel 100 műanyag fröccsöntő géppel rendelkeznek, melyekkel autóipari kábelkorbács csatlakozók mellett, audiotechnikai alkatrészeket állítanak elő.

Forrás: MH/MTI
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.