A KSZGYSZ bikali munkaértekezletén jártunk

Zöld Gazdaság
2018. szeptember 24.
Szeptember 20-21. között került megrendezésre „A környezetipar XXI. századi kihívásai” központi témában a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének 2018. évi munkaértekezlete Bikalon, amelyen az IFKA Zöld gazdaság csoportja is képviseltette magát. Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. társult tagként támogatja a Szövetség munkáját.

A szakmai program Kaposváron kezdődött, ahol Bohri Zsombor alpolgármester és Kovács Katalin környezetvédelmi irodavezető bemutatta a város környezetvédelem és fenntarthatóság területén elért eredményeit, valamint a megvalósított és tervezett fejlesztéseit. A város kitűzött célja, hogy Kaposvár energetikailag önállóvá váljon, az ehhez szükséges feladatokat és akciókat egy 2050-ig terjedő cselekvési tervben fektették le.

Ezután a város egyik gázüzemű buszával ellátogattunk a Kaposvári Cukorgyár Zrt. biogáz üzemébe, ahol Szendefy Judit ismertette a technológiai folyamatot. A cukorrépa feldolgozása során visszamaradó szerves anyagot baktériumok segítségével fermentálják, és biogázt állítanak elő. A biogáz egyrészt biztosítja a gyár számára az energiaellátást, másrészt pedig az üzemanyagot a városban közlekedő gázüzemű autóbuszok számára, ezáltal igyekszenek megvalósítani a körforgást.

A munkaértekezlet helyszíne ezután a bikali Puchner Kastélyszálló egyik konferenciatermébe költözött, ahol Hankó Gergely, a KSZGYSZ ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Balczó Bertalan, a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár bemutatta az Államtitkárság hatáskörébe tartozó feladatait.

A délután az Ex Ante Kft. moderálásával Open Space műhelymunkával folytatódott a KSZGYSZ-t érintő, a tagok számára fontosnak vélt ügyek megtárgyalása céljából. A megvitatandó témák között szerepelt például a hulladék problémája, az utánpótlás-nevelés, valamint a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer továbbfejlesztése.

Az este folyamán egy színvonalas vetélkedőn vehettünk részt, ahol megcsillogtathattuk tehetségünket többek között a versírás, Activity, toronyépítés, totó és a festészet területein is.

A második napon megismerhettük a Szövetség aktuális helyzetét és terveit, valamint a KEXPORT Klaszter, az Akusztika Mérnöki Iroda Kft., az ASZEK, az Elgoscar-2000 Kft., Molnár István „Vizesmaci”, az Encotech Kft. és a Cortinaplast Kft. tevékenységét.

Ezután egy kötetlen kerekasztal beszélgetés következett a Tolna és Somogy megye környezetvédelemmel foglalkozó hatósági és szakmai szervezeteinek (Mérnöki Kamara) képviselőivel. A beszélgetés során szó esett a tevékenységi köreikről, feladataikról, kihívásokról és problémákról, valamint az együttműködési lehetőségekről.

A munkaértekezlet mindkét napja jó hangulatban telt, rengeteg új és hasznos információval, ismerettel gazdagodtunk, amelyet a jövőben alkalmazni tudunk az ipari szimbiózis és körforgásos gazdaság kapcsán végzett munkánk során.

Hírek

Zöld Gazdaság
Újabb segítséget kapnak a hazai vállalkozások fejlesztési terveik megvalósításához
2023. június 29.
Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá az IFKA és a KAVOSZ, valamint az IFKA és a VOSZ képviselői a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások működésének támogatása, illetve fejlesztési törekvéseik megvalósításának elősegítése érdekében. A partnerségek elsődleges célja, hogy a hazai kkv-szektornak szóló finanszírozási és szakmai támogatási eszközök átlátható módon, egy helyen elérhetőek legyenek az IFKA közreműködésével, amely a vállalkozásfejlesztési intézményrendszer továbbfejlesztésével még több magyar vállalkozást kíván elérni célzott támogatási programokkal.
Zöld Gazdaság
Úton a karbonsemlegesség felé
2022. június 29.
2022 márciusában a Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közös webinart szervezett.
Zöld Gazdaság
A fenntarthatóbb jövőért
2022. február 25.
2022. március 9-én a Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közös webinart szervez. Az online esemény a „Karbon-elnyelést és karbonsemlegességet elősegítő vállalkozásfejlesztés és ökoszisztéma-építés” elnevezésű projekt részeként valósul meg.
Zöld Gazdaság
Újra megnyílik a ZNB előminősítése
2022. január 5.
Az egyre inkább erősödő zöldgazdaságba szükséges, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben bekapcsolódjanak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Ezért január 5-én újra megnyílik a Zöld Nemzeti Bajnokok, GINOP Plusz 1.3.1-21 kódszámú, a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztését támogató program előminősítése.
Zöld Gazdaság
„Tisztítsuk meg az Országot!” projekt: meghosszabbított megvalósítási és elszámolási határidő
2021. december 21.
A „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt Pályázati Kiírásában szereplő megvalósítási és elszámolási határidők 2022. 03. 31-re módosulnak.
Zöld Gazdaság
Új döntési lista a "Tisztítsuk meg az Országot!" projekt I. ütemében
2021. december 16.
Tájékoztatjuk a Pályázókat, hogy a "Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2021 évben megvalósítandó I. ütem címen kiírt pályázati kategóriában újabb döntés született.
szervezetfejlesztés
  • Képzés
  • Pályázati partnerség
  • Tanácsadás
  • Tudománykommunikáció
  • K+F tevékenység
 
Lépjen velünk kapcsolatba
 
 
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.