Záró műhelymunka a zöld és fenntartható közbeszerzések akadályainak és lehetőségeinek vonatkozásában

Zöld Gazdaság
2019. november 26.
Budapest Főváros Önkormányzata (BFÖ), az IFKA és a Pannon Pro Kft. a Közbeszerzők Országos Szövetségének (KÖSZ) együttműködésében az elmúlt félévben egy három műhelymunkából álló eseménysorozatot szervezett a zöld közbeszerzések helyzetének előremozdítása érdekében. Az utolsó workshop november 25-én került megrendezésre, ahol szakpolitikai és hatósági szereplők, közbeszerzési tanácsadók és szakértők, illetve közbeszerzéseket kiíró vállalatok, önkormányzatok és közbeszerzésekre pályázó cégek képviselői vettek részt.

Az esemény első felében Dr. Kittka Dalma – BFÖ - köszöntője után Lakatos Boglárka – Pannon Pro Kft. – ismertette a 2019 nyarán indult Climate-KIC által finanszírozott CLIM-EV-PROC útkereső projekt célkitűzéseit. Az eddigi feladatokról és eredményekről Csoma Enikő – IFKA – és Paksi Gábor – KÖSZ – számolt be röviden. Ezután a résztvevők gondolatébresztő előadásokat hallhattak a zöld közbeszerzés aktualitásairól Dr. Kittka Dalmától és összefoglalót tartott Éri Vilma – HOI – az ökocímkékről.

Az esemény második felében a résztvevők bemutatkozásaikat követően panelbeszélgetésben vettek részt az alábbi beszerzések kapcsán: jármű és célgép, tisztítószerek, épületüzemeltetés, catering és közétkeztetési szolgáltatások. A beszélgetést Dr. Kittka Dalma moderálta.

A záró workshop az eseménysorozat leginformatívabb programja volt, mivel széles körben vettek részt mind az ajánlattevői, mind pedig az ajánlatkérői oldal képviselői. A műhelymunkák egyértelműen levonható következtetése, hogy mindenféleképpen igény lenne mindkét oldal részvételével a rendszeres beszélgetésére, tapasztalatcserére és tudásmegosztásra.

Hírek

Zöld Gazdaság
Tegyük körforgásossá, azaz hatékonnyá – virtuális gyakorlati tréninget szerveztünk
2020. június 18.
A CIRCE2020 (Expansion of the CIRcular Economy concept in the Central Europe local productive districts) projekt keretein belül az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. az LCA Center Egyesülettel közösen két napos virtuális tréninget szervezett 2020. június 4-én és 5-én.
Zöld Gazdaság
Meghosszabbított jelentkezési határidő Pioneers into Practice programra
2020. május 14.
A Pioneers into Practice (PIP) programot a Climate-KIC, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet innovációs közössége támogatja, magyarországi lebonyolításáért pedig az IFKA Zöld gazdaság osztálya felelős.
Zöld Gazdaság
Tegyük körforgásossá, azaz hatékonnyá! - virtuális gyakorlati tréning az IFKA szervezésében
2020. május 14.
A CIRCE2020 (Expansion of the CIRcular Economy concept in the Central Europe local productive districts) projekt keretein belül az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. Zöld gazdaság osztálya az LCA Center Egyesülettel közösen két napos virtuális tréninget szervez 2020. június 4-én és 5-én.
Zöld Gazdaság
Jelentkezés a Pioneers into Practice programba
2020. március 19.
Várjuk a jelentkezéseket szakértői és fogadószervezetek kapcsán: április 23-ig: a Pioneers into Practice (PIP) programot a Climate-KIC, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet innovációs közössége támogatja, magyarországi lebonyolításáért pedig az IFKA Zöld gazdaság osztálya felelős.
Zöld Gazdaság
Felhívás a Pioneers into Practice 2020 program tréneri feladatainak ellátására
2020. február 28.
A Pioneers into Practice program a Climate-KIC klímaváltozási szakértőket célzó mobilitási programja. Az ipar, a KKV-k, kutatóintézetek, helyi kormányzati szervek, valamint nonprofit szervezetek munkatársait köti össze. A program lebonyolításához 2-3 fős trénercsapatokat keresünk, akik fő feladata a résztvevő szakértők és fogadó szervezetek tanulásának támogatása systems thinking és systems innovation témakörében.
Zöld Gazdaság
Megnyílt a jelentkezés a Pioneers into Practice programba
2020. február 27.
A Pioneers into Practice (PIP) programot a Climate-KIC, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet innovációs közössége támogatja, magyarországi lebonyolításáért pedig az IFKA Zöld gazdaság osztálya felelős.
szervezetfejlesztés
  • Képzés
  • Pályázati partnerség
  • Tanácsadás
  • Tudománykommunikáció
  • K+F tevékenység
 
Lépjen velünk kapcsolatba
 
 
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.