CIRCE2020 partnertalálkozó Innsbruckban

Zöld Gazdaság
2019. március 29.
A CIRCE2020 projekt 5. partnertalálkozója március 26-27-én került megrendezésre Ausztriában, Innsbruckban, amelyen a Zöld gazdaság csoport is részt vett.

A kétnapos találkozó első napja az eddig elvégzett feladatok átbeszéléséről szólt, úgymint az azonosított hulladékáramokat és felkutatott technológiákat tartalmazó e-cloud, TRM (Technology Rating Methodology) és a folyamatban lévő életciklus (LCA) és életciklus költség (LCC) elemzések. A délutáni program részeként ellátogattunk a helyi szennyvíztisztító telepre, ahol többek között biohulladékok hasznosításával és fahulladékok elgázosításával is foglalkoznak. Ezután pedig megtekintettük a SINFONIA projekt által megvalósult „Smart City Lab”-ot.

A szerdai nap a következő félév feladatairól, teendőiről szólt. Az IFKA részéről Viszlay Zsuzsanna bemutatta a NISP projektet, amely az „Environmental Counselling Service” teljesítésében nyújthat segítséget. Az olasz partner - ETRA -  demonstrálta a „Matchmaking training”-hez kacsolódó lényeges információkat. Majd egy rövid beszélgetés keretében a partnerek kifejthették ötleteiket, kérdéseiket, megjegyzéseiket az addig elhangzottakról.

A továbbiakban a mintaterületeken kiválasztott problémás hulladékárok körfogásos üzleti modelleihez kapcsolódó akciótervekről volt szó, illetve az ezeket támogató tevékenységekről. Minden partner röviden bemutatta a saját  mintaterületéhez kapcsolódó tervezett akcióterveit.

Hírek

Zöld Gazdaság
Újabb segítséget kapnak a hazai vállalkozások fejlesztési terveik megvalósításához
2023. június 29.
Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá az IFKA és a KAVOSZ, valamint az IFKA és a VOSZ képviselői a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások működésének támogatása, illetve fejlesztési törekvéseik megvalósításának elősegítése érdekében. A partnerségek elsődleges célja, hogy a hazai kkv-szektornak szóló finanszírozási és szakmai támogatási eszközök átlátható módon, egy helyen elérhetőek legyenek az IFKA közreműködésével, amely a vállalkozásfejlesztési intézményrendszer továbbfejlesztésével még több magyar vállalkozást kíván elérni célzott támogatási programokkal.
Zöld Gazdaság
Úton a karbonsemlegesség felé
2022. június 29.
2022 márciusában a Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közös webinart szervezett.
Zöld Gazdaság
A fenntarthatóbb jövőért
2022. február 25.
2022. március 9-én a Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közös webinart szervez. Az online esemény a „Karbon-elnyelést és karbonsemlegességet elősegítő vállalkozásfejlesztés és ökoszisztéma-építés” elnevezésű projekt részeként valósul meg.
Zöld Gazdaság
Újra megnyílik a ZNB előminősítése
2022. január 5.
Az egyre inkább erősödő zöldgazdaságba szükséges, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben bekapcsolódjanak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Ezért január 5-én újra megnyílik a Zöld Nemzeti Bajnokok, GINOP Plusz 1.3.1-21 kódszámú, a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztését támogató program előminősítése.
Zöld Gazdaság
„Tisztítsuk meg az Országot!” projekt: meghosszabbított megvalósítási és elszámolási határidő
2021. december 21.
A „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt Pályázati Kiírásában szereplő megvalósítási és elszámolási határidők 2022. 03. 31-re módosulnak.
Zöld Gazdaság
Új döntési lista a "Tisztítsuk meg az Országot!" projekt I. ütemében
2021. december 16.
Tájékoztatjuk a Pályázókat, hogy a "Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2021 évben megvalósítandó I. ütem címen kiírt pályázati kategóriában újabb döntés született.
szervezetfejlesztés
  • Képzés
  • Pályázati partnerség
  • Tanácsadás
  • Tudománykommunikáció
  • K+F tevékenység
 
Lépjen velünk kapcsolatba
 
 
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.