Interaktív képzés a válságról és az újrakezdésről

Nemzetközi kapcsolatok
2020. május 15.
Az EU vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó intézményei számára elérhetővé vált egy, az INTERREG DANUBE program keretei között kialakított üzleti újrakezdést segítő gyakorlati segédeszköz
11 közép- és kelet-európai ország vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó intézményeiből álló konzorcium oktatási programot fejlesztett ki válságban lévő vállalkozások és újrakezdő vállalkozók számára.

Újrakezdő vagy új esélyt kapott vállalkozóknak hívjuk azokat, akik olyan helyzetbe kerültek, amely nehézséget jelent számukra és változtatniuk kell üzleti szemléletükön, megközelítésükön annak érdekében, hogy vállalkozásuk túlélje a válsághelyzetet és ellenállóbbá váljon a piaci változásokkal szemben. 

A kialakult válsághelyzetben fontosabb, mint valaha, hogy az intézmények támogassák a vállalkozásokat képesség- és tudásfejlesztésben. Minden vállalkozó nagy tudással rendelkezik a saját területén, ugyanakkor az üzleti tevékenységük áttekintésében és értékelésében, a jövedelemforrásaik egyesítésében, az új piacokra lépés lehetőségének kidolgozásában lehet és érdemes újat tanulni. A digitális megoldások alkalmazása, a gyorsabb döntések meghozatalának képessége, a tudatos vállalkozás-vezetés mind tanulható.

Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. nemzetközi partnereivel közösen olyan oktatási anyagokat dolgozott ki angol és magyar nyelven egyaránt, melynek tartalma workshop-ok vagy online video konferenciák formájában egyaránt átadható. Az oktatási program többek között válságban lévő vállalkozók alábbi kérdéseire adja meg a választ:
-    Hogyan menedzselhetem jobban cégem pénzügyeit és erőforrásait?
-    Hogyan tárgyalhatom újra azokat a fennálló üzleti feltételeket, amelyek már nem kedvezőek számomra?
-    Melyek azok a modern kommunikációs csatornák, amelyek segíthetnek elérni ügyfeleimet az interneten és a közösségi médiában?
-    Hogyan szervezhetem újjá a csapatomat és tarthatom fent munkavállalóim motivációját?
-    Szükségem van jogi tanácsadásra? 

Nagyon fontos, hogy a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó intézmények segítséget nyújtsanak azoknak a vállalkozóknak, akik nem látnak más lehetőséget, mint felszámolni üzletüket:
-    segíthetünk a vállalkozóknak félelmük legyőzésében és az újrakezdés döntésének meghozatalában;
-    tájékoztatás nyújtható az elérhető finanszírozási formákról és kedvező adózási feltételekről;
-    segíthetjük egy új üzleti modell kialakítását, felhasználva a korábbi üzleti működés során nyert tapasztalatokat.

Az oktatási program a szakpolitikai döntéshozók számára is kidolgozott egy oktatási anyagot, mely arra fókuszál, hogyan lehet fejleszteni a keretrendszert, amely a válságban lévő vállalkozásokat támogatja. A keretrendszer tanácsadók, pro bono mentorok és pénzügyi intézmények képviselőinek közösségéből áll. 

Amennyiben úgy gondolja, szívesen hozzájárulna az újrakezdő vállalkozásokat támogató keretrendszer további fejlesztéséhez, vagy kérdései, észrevételei vannak, kérjük, keresse az IFKA munkatársát, aki az újrakezdő vállalkozók oktatási programjának magyarországi megvalósításáért felelős: Horváth-Karip Krisztina (email: karip@ifka.hu).

Az oktatási anyagokkal kapcsolatos további információ az alábbi linken érhető el: http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/danubechance2-0/section/act-now 

Budapest, 2020. május 14.
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.