Mentorképzés a rugalmas foglalkoztatás jegyében

Improving Job Opportunities
January 17, 2018
Január 16-án, Kecskeméten a Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpontban tartotta meg az IFKA munkaerő-fejlesztési csoportja a „HR és ami mögötte van – kis- és középvállalkozások operatív humán menedzsmentjének ellátása a mindennapokban” című műhelymunka második napját.

Ahogy a novemberi első alkalom során, a második napon is a GINOP 5.3.2 pályázat keretében folyt a képzés azoknak a mentorként kijelölt munkatársaknak, akik a vállalkozás rugalmas foglalkoztatási átalakítások koordinátoraivá váltak.

A képzés során a résztvevők gyakorlatorientáltan dolgozták fel a nap témáit, melyek a teljesítményértékelési módszerek bevezetése és alkalmazása, a generációk hatékony és sikeres együttműködése, és a csapatműködés, csoportok fontossága volt.

A résztvevők csoportos munka keretein belül osztották meg egymással tapasztalataikat, közösen oldottak meg esettanulmányokat és így könnyen használható, valamint a mindennapi munkába átemelhető eszközökkel gazdagodtak, bővítették emberi erőforrás menedzsment, emberi erőforrás-gazdálkodási kompetenciájukat.

A tanuláson kívül a résztvevők szakmai kapcsolatokra is szert tettek, hasonló munkakörben dolgozók cseréltek tudást és elérhetőséget egymással annak érdekében, hogy a kétszer 1 napos képzés után tovább folytatódhasson a motiváló tapasztalat- és tudáscsere.

News

Improving Job Opportunities
Tájékoztatás az IFKA Tanácsadói Voucher Programhoz kapcsolódóan
August 25, 2023
Az IFKA Tanácsadói Voucher Program Felhívásban a projekt fizikai befejezésének határideje meghosszabbításra került, legkésőbb 2023. szeptember 30-ig.
Improving Job Opportunities
Sikerrel zárult a legnagyobb hazai vállalkozás-mentorálási program
June 14, 2023
Közel háromezer hazai vállalat több mint ötezer mentorálási alkalmon vett részt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésében megvalósított Országos Vállalkozói Mentorprogramban (OVM).
Improving Job Opportunities
II. Vállalkozáskutatási konferencia
November 30, 2021
2021-ben a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat szervezésében és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., a Mathias Corvinus Collegium és a Makronóm Intézet támogatásával immár második alkalommal rendezték meg a Vállalkozáskutatási Konferencia.
Improving Job Opportunities
II. Vállalkozáskutatási Konferencia
October 1, 2021
2021. november 18-19. között a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat immár második alkalommal rendezi meg éves konferenciáját.
Improving Job Opportunities
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
December 2, 2020
Meghosszabbításra került az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje: a pályázatok beadására 2021. január 31-ig van mód.
Improving Job Opportunities
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
November 18, 2020
Az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje meghosszabbításra került, a pályázatok beadására 2020. december 4-ig van mód.
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.