EFOP 1.2.9 Szakmai Nap az IFKA-ban!

Improving Job Opportunities
November 26, 2018
Újra Szakmai Nap az IFKA-ban!

 

Az IFKA nKft. az EFOP 1.2.9 konstrukció keretein belül 6 CSAK-Pontban vesz részt szakmai partnerként, amely során komoly tudás és gyakorlati tapasztalat halmozódott fel a célcsoport-toborzással, megkereséssel, a fejlesztéssel-felkészítésekkel, helyi hálózatépítéssel kapcsolatban.

Az előző találkozó, szakmai nap azzal a céllal jött létre, hogy a konzorciumi partnerek eddigi tapasztalataikat megoszthassák egymással, és olyan módszertani segítséget kapjanak, amellyel mind a CSAK-Pontok működtetése, mind a dokumentáció vagy az ügyfél-megkeresés vagy kapcsolattartás könnyebbé és átláthatóbbá válik. Az egész napos szakmai műhely a résztvevők megelégedésével zárt, és olyan innovációkat vezettek be azóta a partnerek, mint a teljes CSAK-Pontra vonatkozó kontrollingtáblázat, a GDPR-kompatibilis adatkezelési nyilatkozat vagy az egyoldalas, azonos szerkezetű és formátumú tájékoztató anyagok használata az ügyfelek megkeresésénél.

Ahogy azt a múlt alkalommal is említettük a jelen lévőknek, november 27-én újra összejövünk egy teljes napra, azzal a céllal, hogy: találkozzunk és információkat, tapasztalatokat, jó & rossz gyakorlatokat oszthassunk meg egymással.

A Szakmai Nap Programterve:

Idő

Tartalom

9:00 - 9:30

Érkezés, kávé, pogácsa, gyümölcs

9:30:00 - 11:00

Jógyakorlat megosztás - tárlat és mátrixba rendezés, majd akciótervezés

11:00-11:15

szünet

11:15-12:30

Jógyakorlat megosztás - tárlat és mátrixba rendezés, majd akciótervezés

12:30-13:30

ebéd és kávé szünet

13:30-15:00

Társadalmi partnerképzés - kommunikációs csatornák és célcsoport elérés

15:00-15:45

szünet és zárás

Annak érdekében, hogy a lehető legjobban ki tudjuk használni a közösen töltött időt, a jelentkezőket arra kértük, hogy a Jógyakorlat megosztásra hozzanak magukkal nagy vonalakban leírva jó- és rosszgyakorlataikat, melyek az egész napos szakmai nap során feldolgozásra, kiértékelésre kerülnek.

Szeretettel várjuk a CSKP partnereket holnap 9 órától!

News

Improving Job Opportunities
Tájékoztatás az IFKA Tanácsadói Voucher Programhoz kapcsolódóan
August 25, 2023
Az IFKA Tanácsadói Voucher Program Felhívásban a projekt fizikai befejezésének határideje meghosszabbításra került, legkésőbb 2023. szeptember 30-ig.
Improving Job Opportunities
Sikerrel zárult a legnagyobb hazai vállalkozás-mentorálási program
June 14, 2023
Közel háromezer hazai vállalat több mint ötezer mentorálási alkalmon vett részt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésében megvalósított Országos Vállalkozói Mentorprogramban (OVM).
Improving Job Opportunities
II. Vállalkozáskutatási konferencia
November 30, 2021
2021-ben a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat szervezésében és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., a Mathias Corvinus Collegium és a Makronóm Intézet támogatásával immár második alkalommal rendezték meg a Vállalkozáskutatási Konferencia.
Improving Job Opportunities
II. Vállalkozáskutatási Konferencia
October 1, 2021
2021. november 18-19. között a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat immár második alkalommal rendezi meg éves konferenciáját.
Improving Job Opportunities
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
December 2, 2020
Meghosszabbításra került az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje: a pályázatok beadására 2021. január 31-ig van mód.
Improving Job Opportunities
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
November 18, 2020
Az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje meghosszabbításra került, a pályázatok beadására 2020. december 4-ig van mód.
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.