Idén is folytatódik a beszállító-fejlesztési program

Beszállító-fejlesztési Program
September 10, 2019
Unnamed

A magyar gazdaság további erősítése érdekében idén is folytatódik a beszállító-fejlesztési program, amelyben 2019-ben is 3 milliárd forint értékű költségvetési forrás áll rendelkezésre a vállalkozások számára, amelyek szeptember 10. és október 10. között nyújthatják be pályázataikat.

György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért- és szabályozásért felelős államtitkára hozzátette, a pályázat feltétele, hogy egy külföldi, illetve egy magyar nagyvállalathoz 5 kis- és közepes vállalkozás (kkv) kapcsolódjon beszállítóként. A program célja, hogy a kkv-k beszállítóként elsajátítsák a nagyvállalatoknál alkalmazott technológiákat, a szervezett fejlesztési megoldásokat, ezek felhasználásával pedig emelkedjen a kkv-k árbevétele, emelkedjen az általuk előállított termékek hozzáadott értéke, növelni tudják munkavállalóik bérét és javítani tudják dolgozóik életkörülményeit.

Az államtitkár kiemelte, a kormány az elmúlt években és a jövőben is azon dolgozik majd, hogy Magyarországra vonzza a magas technológiai intenzitású hich-tech iparágakat. A beszállítói-fejlesztői program pedig abban segít, hogy a magyar kkv-k a világ élvonalába tartozó technológiákat alkalmazó nagyvállalatoktól tanulhassanak, ennek a tudásnak a felhasználásával pedig képesek legyenek saját termék, szolgáltatás fejlesztésére is.

György László közölte, hogy a Nemzetközi Valutalap (IMF) egyik korábbi tanulmánya szerint, amely azt vizsgálja, hogy a fejlett és a fejlődő országokban mekkora az iparon belül a high-tech szektor aránya, Magyarország áll a második helyen, 70 százalékos részesedéssel, míg például Lengyelországban ez a szektor csupán 20 százalékos arányt képvisel. A tanulmány szerint Dánia áll a lista élén.

Az államtitkár felidézte, a beszállítói-fejlesztési program 2017-ben indult, azóta a programban 11 nagyvállalat és 89 magyar kkv vett részt, amelyek 8,6 milliárd forint támogatásban részesültek

A Beszállító-fejlesztési Program keretében nyújtott támogatások igénylésének 2019. évi feltételeiről szóló tájékoztató itt érhető el.

(MTI)

Recent Projects
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.