Társadalmi vállalkozások bemutatkozó rendezvénye

Social enterprises
April 12, 2019
Kerámia, edzőterem, társadalmi integráció, őrségi turizmusfejlesztés, sous vide húskészítmények

2019. április 11-én, csütörtökön hét hazai társadalmi vállalkozás mutatta be terveit, illetve már megvalósítás alatt álló projektjeit az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a NESsT magyarországi szervezete által szervezett pitchingen, amelyet az Európai Unió SENSES projektjének keretében rendeztek.

A résztvevők délelőtt mentor programon vettek részt, délután pedig egy úgy nevezett pitching esemény keretében kaptak lehetőséget tevékenységük, programjuk gyors, figyelemfelkeltő, lényegre törő bemutatására a szakmai döntéshozók és véleményformálók előtt. A zsűri ez alkalommal az Accenture, a Boston Consulting Group, a Kreatív, az UniCredit Bank, a Pénzügyminisztérium az IFKA és a NESsT képviselőiből állt. A zsűritagok a bemutatkozó előadásokat értékelték, illetve kérdésekkel segítették a vállalkozások gondolkodását. 

A csütörtöki résztvevők tevékenysége nagyon széles spektrumot fedett le, bemutatkozott integrált edzőtermet, kerámia manufaktúrát, hús-, illetve zöldség, gyümölcs feldolgozót üzemeltető vállalkozás, de esett szó turizmusfejlesztésről, kereskedelmi tevékenységről a büntetés végrehajtásból szabadultak társadalmi integrációjának a támogatásáról is.

Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. egyik jelenleg futó projektje a SENSES, amely a Duna régió országaiban fejleszti a szociális gazdaság ökoszisztémáját. A 8 partnerrégió és 5 stratégiai társult partner közreműködésével megvalósuló program célja az, hogy a társadalmi vállalkozások erősödjenek, versenyképesebbekké váljanak, foglalkoztatási potenciáljuk bővüljön, és hosszú távon, akár pályázati források igénybevétele nélkül is önfenntarthatóvá váljanak.

Több projekt is tapasztalatgyűjtési céllal érkezett az eseményre. A „Nő a Siker Alapítvány” projektje előminősítés alatt áll az IFKA Piactárs projektjében, és amennyiben zöld utat kapnak, úgy társadalmi vállalkozásként integrált edzőtermet szeretnének létrehozni Miskolcon fogyatékos és ép sportolni vágyók számára. Virág Marianna operatív igazgató az esemény kapcsán hangsúlyozta;

„A szakértők itt elhangzott véleménye nagy segítség számunkra, hogy több oldalról megvizsgáljuk már az elindulás előtt a projektünk megvalósíthatóságát, ami a hosszú távú sikeres működés egyik kulcsa.”

A program a résztvevők számára online és offline képzéseket, mentorálást és bemutatkozási lehetőséget biztosít. A projekt június elején egy nagyszabású nemzetközi konferenciával zárul Budapesten, ahol újabb pitching eseményre kerül sor.

Az április 11-ei pitching résztvevői:

A SENSES projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

További információ:

Jakab Áron
, vezető társadalmi vállalkozás szakértő
Társadalmi vállalkozás csoport, IFKA Nonprofit Kft.
jakab@ifka.hu

News

Industry development
A kormány elfogadta a KKV Stratégiát, melyben kiemelt szerepet kap az IFKA
January 25, 2024
A kormány célja, hogy az évtized második felében ismét a folyamatos növekedésé legyen a főszerep, 2030-ra pedig a gazdasági fejlettség az uniós átlag 90 százalékát érje el. Ennek érdekében felülvizsgálta és elfogadta a „a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019–2030” c. stratégiai dokumentumot (a továbbiakban: KKV Stratégia), és meghatározta a vállalkozások érdekében a következő két évben elvégzendő kiemelt vállalkozásfejlesztési intézkedéseket.
Industry development
Az IFKA az egyik nyertese az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti versenyének
July 3, 2023
2023. július 3-án az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében Szabados Richárd ügyvezető és Billo Kármen szakmai vezető vette át az üzleti környezet fejlesztése, és a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése elnevezésű kategória nyertesének járó díjat az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójának átadásán. A díjat a VALI.HU - The personalised business information website című projekttel nyerték el.
Industry development
Modern Gyárak Éjszakája 2022. – A hazai élvonalbeli technológiák bemutatkozása
November 14, 2022
2022. november 11-én, immár hatodik alkalommal rendezték meg a Modern Gyárak Éjszakáját. A megnyitó a pécsi KONTAKT-Elektro Kft. telephelyén volt, ahol az országos programsorozat részeként tartott eseményt György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára nyitotta meg.
Industry development
Hamarosan újra Modern Gyárak Éjszakája – ezúttal is hibrid formában nyitják meg kapuikat a hazai gyárak
October 27, 2022
2022. november 11-én immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Modern Gyárak Éjszakája programsorozat, az idei évben a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében. Ahogyan tavaly novemberben, úgy idén is hibrid formában: a személyes gyárlátogatások mellett virtuális túrák is színesítik a kínálatot.
Industry development
Nemzetközi szintű magyar cégek kellenek az ország sikeréhez
October 12, 2022
Nemzetközi szinten, akár világviszonylatban is versenyképes magyar cégek kellenek az ország sikeréhez - mondta a Magyar Multi Program szerdai oklevélátadó ünnepségén Budapesten a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.
Industry development
Magyar Multi Program - Oklevélátadó és szakmai nap
October 12, 2022
2022. október 12-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. és a Makronóm Intézet a Várkert Bazárban tartotta meg a Magyar Multi Program köré szerveződött, oklevélátadóval egybekötött szakmai napját. Oklevelet a program 2021. évi körében résztvevő és pályázati forrást elnyert 81 vállalkozás kapott.
Our services
  • Education
  • Partnership
  • Tranining and guidance
  • Consultancy
  • R+D activity
 
Contact Us
 
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.