D-CARE

Details

D-CARE

A Duna régió országait is érintő demográfiai változások kihívást jelentenek a fennálló egészségügyi és szociális rendszer számára. E kihívásokkal szembesülve az érintett országoknak célszerű kihasználniuk az innovatív tanulási módszerekben rejlő lehetőségeket, valamint ismerniük kell az ezeket támogató technológiákat is, mert csak így lesznek képesek megfelelni az említett kihívásoknak.

A D-CARE projekt intelligens gondozási szolgáltatásokat kíván létrehozni krónikus betegségekben és kognitív zavarokban szenvedő idősek számára, megoldást kínálva az 55 és 80 év közöttiek integrált gondozásával és társadalmi befogadásával kapcsolatos kihívásokra és igényekre.

A projekt 27 partner konzorciuma, a Duna régió kilenc országából, amely nemzeti és regionális, állami és magánszervezeteket és egyetemeket foglal magában.

Az IFKA fő szerepe a projektben a program egyik alapját képező E-Learning platform létrehozása. Erre a felületre kerülnek majd fel a partnerek által kidolgozott tananyagok, amelyek célja, hogy fejlődjön a régió egészségügyi és gondozási szakpolitikája. 

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyarország Kormánya társfinanszírozásával valósul meg.
Az ERDF pénzügyi támogatás összege: 117,436.00 EUR.

FAST FORWARD EUROPE- FFWD EUROPE
FFWD Fast Forward Europe is an initiative supported under the INTERREG EUROPE Programme that is designed to ensure competitiveness of small and medium-sized enterprises (abbreviated as SMEs).
Date of Project End:December 31, 2020
Participant:Small and medium-sized enterprises
Type:International
RaiSE
Enhancing social enterprises competitiveness through improved business support policies
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Date of Project End:August 31, 2022
Participant:Improved access of enterprises, including social enterprises working for society
Type:International
SOCIAL SEEDS
Exploiting Potentials of Social Enterprises through Standardized European Evaluation and Development System
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Date of Project End:September 30, 2022
Participant:Social enterprises
Type:International
REBORN Embracing failure to encourage entrepreneurship and competitiveness
REBORN is a 48-month initiative supported under the INTERREG EUROPE Programme.
Date of Project End:December 31, 2020
Participant:Small and medium-sized enterprises
Type:International
Social(i)Makers
Growing a Transnational Smart Community of Social Innovators for the Inclusive Development of Central Europe Social innovation initiatives can create products, services and models that answer to structural transformations of civic communities – but they ...
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Date of Project End:July 31, 2020
Participant:Social enterprises
Type:International
Finance4SocialChange
Leveraging Finance 4 positive Social Change Social entrepreneurship (SE) has become increasingly relevant in today’s economic setting as social changes have mounted,(World Economic Forum, 2017) while at the same time, public funds in many countries are ...
Date of Project End:March 31, 2022
Participant:Small and Medium-sized enterprised
Type:International
DanubeChance2.0
Embracing failure to facilitate second-chance entrepreneurship in the Danube region Business entry and exit are natural processes that are inherent to European economic life. In fact, 50% of enterprises do not survive the first 5 years of their life, ...
Date of Project End:December 31, 2021
Participant:Small and Medium-sized enterprised
Type:International
Finance4SocialChange
Leveraging Finance 4 positive Social Change Social entrepreneurship (SE) has become increasingly relevant in today’s economic setting as social changes have mounted,(World Economic Forum, 2017) while at the same time, public funds in many countries are ...
Mészáros Anna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: meszaros.anna@ifka.hu
Date of Project End:December 31, 2021
Participant:Small and Medium-sized enterprised
Type:International
SENSES
Strengthening Social Entrepreneurial Landscape through involving socially responsible corporate Practices in EntrepreNeurial CompetenceS and Skills enhancement in the DANUBE region Social enterprises (SEs) are important drivers for inclusive growth and ...
Date of Project End:June 30, 2019
Participant:Social enterprises (SEs)
Type:International
GoDanuBio
Danube regions and cities face major societal transitions regarding demographic change. The rural exodus is caused by better employment opportunities for the youth and the prospect of a better life in cities. The movement of labor leads to depopulated ...
Date of Project End:November 30, 2022
Participant:Unnamed
Type:International
| 1 / 2 |
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.