Versenyképesség javító minőségtechnikák- 1 napos képzés
A termékminőség versenytényezővé válásakor az első, széles körben elterjedt dokumentum az ISO 9000-es sorozata volt. Létrejöttének alapgondolata a biztonság, a termék hibamentessége.
Kiderült, hogy a minőségirányítási rendszereknek jóval szélesebb területen is létjogosultságuk van, például abban, hogy a nem megfelelő terméket a gyártás korai szakaszában kiszűrjék és ezzel a hibalehetőségeket csökkentsék, tehát gazdasági hasznot is hoznak.
A minőségtechnikák célja útmutatást nyújtani minden szervezet számára a tartós siker megvalósításának támogatásához a minőségirányítási megközelítés alkalmazásával, egy összetett, igényes és állandóan változó környezetben. További cél pedig az önértékelés alkalmazása.
A minőségirányítási ismeretek nyújtása hozzásegít az ISO 9001 szerinti, szabványos rendszer kialakításának és adott esetben tanúsításának eléréséhez, esetleg külső tanácsadó kiváltásához, valamint olyan ismereteket is közöl, melyek célszerű alkalmazásával a szervezet számottevő versenyelőnyökre is szert tehet.
Igény esetén- előzetes egyeztetést követően- kihelyezett képzésekre is vállalkozunk!
